RECEPT

jún 22 2008

Steak burgonya

Publikálta: Laci bácsi | Recept kategória: Steak receptek

Hozzávalók: 1 kg aprószemű újkrumpli, 2-3 gerezd fokhagyma, rozmaring, kakukkfű, pirospaprika, só, bors,
vaj

Elkészítés: A krumplit megkaparjuk, vagy erős dörzsölő szivaccsal ledörgöljük, megmossuk, negyedekre-felekre vágjuk, a fokhagymát felszeleteljük, a tepsit kivajazzuk, de alaposan. A krumplicikkeket a tepsibe öntjük, megszórjuk a fűszerekkel, közédugjuk a fokhagymát, majd jól összerázzuk. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és szép pirosra sütjük.

Megjegyzés: Semmiképp ne hámozzuk meg a krumplit, hiszen attól lesz olyan steak-es, hogy a héj alsó rétege rajta marad foltokban. Ha már nem annyira *új* az a krumpli, akkor persze hámozni kell. Míg a férfiak a grill alatt tüzet csiholnak és megsütik a húsokat, zöldségeket, addig ez bent a sütőben szépen elkészül. Jó étvágyat!

Ajánlom a figyelmedbe a következő tartalmakat is:

  • Tejben főtt burgonya
  • Hozzávalók: 80 dkg burgonya tisztán mérve, 5 dkg vaj, 4 gerezd fokhagyma, 3 dl tej, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 1 csokor petrezselyemzöld. A nyersen meghámozott burgonyát...
  • Zöldséges burgonya leves
  • Hozzávalók: 4db.sárgarépa,3db.gyökér,1 fej zeller gumó,1kg burgonya,1dl olaj,4ek.liszt,4db tojás,1 kis fej vöröshagyma,1gerezd fokhagyma,só,pirospaprika,1cs.zellerzöld,1cs.petrezsejemzöld Elkészítés: a zöldségeket az olajon megpároljuk,a burgonyát meghámozzuk és kockára vágjuk.a párolt zöldségre szórjuk a lisztet,a piropaprikát és...
  • Petrezselymes burgonya
  • Hozzávalók: 2,5 kg burgonya, ízlés szerint só, 1 csomó petrezselyemzöld, 5 dkg vaj Az újburgonya kb. dió nagyságú. Természetesen ennél lehet kisebb és nagyobb is. Célszerű az újburgonyát a szemek...
  • Fűszerezett burgonya
  • Hozzávalók: 6 db nagy krumpli, ½ kk. só, 1 ek. olívaolaj, 1 ek. friss bazsalikom vagy rozmaring nagyon apróra vágva. Elkészítés: A krumplit meghámozzuk és 2×2 cm-es kockára vágjuk. A...
  • Töltött burgonya
  • Hozzávalók: 8 közepes nagyságú krumpli, 1 csésze vöröshagy­ma, kicsire vágva, 1,5 csésze kicsire vágott friss gomba, 1 ek. olívaolaj, 1 ek. víz, 1 kk. só, 8 ek. (szó­ja)majonéz. Elkészítés: A...


Hogy tetszett?
1 csillagos2 csillagos3 csillagos4 csillagos5 csillagos (8 votes, average: 4,50 out of 5)
Loading ... Loading ...


Ajánlom a figyelmedbe a következő recepteket is:

    Ajánlom a figyelmedbe a következő tartalmakat is:

    • Tejben főtt burgonya
    • Hozzávalók: 80 dkg burgonya tisztán mérve, 5 dkg vaj, 4 gerezd fokhagyma, 3 dl tej, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 1 csokor petrezselyemzöld. A nyersen meghámozott burgonyát...
    • Zöldséges burgonya leves
    • Hozzávalók: 4db.sárgarépa,3db.gyökér,1 fej zeller gumó,1kg burgonya,1dl olaj,4ek.liszt,4db tojás,1 kis fej vöröshagyma,1gerezd fokhagyma,só,pirospaprika,1cs.zellerzöld,1cs.petrezsejemzöld Elkészítés: a zöldségeket az olajon megpároljuk,a burgonyát meghámozzuk és kockára vágjuk.a párolt zöldségre szórjuk a lisztet,a piropaprikát és...
    • Petrezselymes burgonya
    • Hozzávalók: 2,5 kg burgonya, ízlés szerint só, 1 csomó petrezselyemzöld, 5 dkg vaj Az újburgonya kb. dió nagyságú. Természetesen ennél lehet kisebb és nagyobb is. Célszerű az újburgonyát a szemek...
    • Fűszerezett burgonya
    • Hozzávalók: 6 db nagy krumpli, ½ kk. só, 1 ek. olívaolaj, 1 ek. friss bazsalikom vagy rozmaring nagyon apróra vágva. Elkészítés: A krumplit meghámozzuk és 2×2 cm-es kockára vágjuk. A...
    • Töltött burgonya
    • Hozzávalók: 8 közepes nagyságú krumpli, 1 csésze vöröshagy­ma, kicsire vágva, 1,5 csésze kicsire vágott friss gomba, 1 ek. olívaolaj, 1 ek. víz, 1 kk. só, 8 ek. (szó­ja)majonéz. Elkészítés: A...


Szolgáltatások:


Recept nyomtatása Recept nyomtatása | Elküldés e-mailben Elküldés e-mailben | A Hozzávalók listája A Hozzávalók listája

Ha tetszett ez a recept, akkor segíthetsz abban, hogy mások is megismerjék.
Egyszerűen másold ki az alábbi kódot, majd illeszd be weboldalad/blogod forráskódjába. (Ctrl+C a másolás)
Így fog kinézni: Steak burgonya

2 megjegyzés - “Steak burgonya”

  1. Ildikó | 2008 jún 22 - 10:51 de.

    Köszi, de jó :) Már régen kerestem egy ilyen receptet.

  2. Laci bácsi | 2008 jún 22 - 11:10 de.

    Ezt a receptet én is ma reggel kaptam, nem próbáltam még :) De így elsőre jól hangzik.

Trackback URI | Comments RSS

Írj megjegyzést!